2021-04-14

EZUTÁN IS MEGÉRI NAPELEMET TELEPÍTENI?


EZUTÁN IS MEGÉRI NAPELEMET TELEPÍTENI?

A szén-dioxid-kvóta-kereskedelmi pályázatok megszűnése óta várja a hazai lakosság a támogatások megjelenését.
Sokan már beruháztak, mások még bizonytalankodnak. Ebbe a nem festői környezetbe érkezett meg egy hónapon
belül három olyan bejelentés is, amely tovább fokozza a kételyeket, ugyanakkor viszonylag gyors döntésre ösztönöz.
Ezek a hírek a következők: 

» 2023. december 31-én kivezetik a szaldóelszámolást. 
» 2021 júliusában napelemes rendszert támogató pályázatok érkeznek. 
» 2021 januárjában otthonfelújítási prog - ram indul, amelyet napelemes rend - szerek kivitelezésére is igénybe lehet venni, de minden, a fenti határidőkig pályázatból megvalósítandó projekt esetében azonnal életbe lép a bruttó elszámolás.

 

Mit jelent a szaldós és mit a bruttó elszámolás?

 

A szaldó egyenlegképzést jelent. Napelemes rendszereknél bár az áramszolgáltatónak költsége van a rendszer fenntartásával,
de ugyanannyiért (37 forint 50 fillérért) veszi meg a lakosságtól az általa megtermelt energiát, amennyiért a lakosság
veszi meg az áramszolgáltatótól. Ha valaki ugyanannyit termelt egy éven belül, mint amennyit el is fogyasztott, akkor senki
nem tartozik senkinek, klasszikusan ezt mondjuk szaldós elszámolásnak. Műszakilag egy oda-vissza forgó villanyóra méri
a mennyiséget, s ha az ugyanannyit ment előre, mint hátra, akkor vagyunk nullán.

Bruttó elszámolás esetén a szolgáltató jófejsége eddig tartott, vagy mondhatnánk úgy is, hogy a tartós barátság titka az éves
pontos elszámolás. Megszűnik a mennyiségi összehasonlítás, és az oda-vissza forgó-morgó villanyóra helyett egy okosmérő számolja a feltöltést, a példánál maradva
18 forintért, a vételezést pedig 37 forint 50 fillérért.

Megéri-e egy átlagos családnak napelemet telepíteni?

Egy átlagos család két keresővel, egy-két iskolás gyerekkel hétfőtől péntekig napközben, amikor a napenergia nagy része
termelődik, nincs otthon. Nem megy a mosógép, a szárító, a sütő. Az ingye n energiából nem vesz ki szinte semmit.
Este a család hazaér, villany fel, az említett gépeket bekapcsolja, néhány perces késleltetéssel maximumra hangolja a mátrai
és a paksi erőművet, és 37 forint 50 fillérért vásárolja a villanyáram kilowattját. A család, amikor a gyermekek még picik
voltak, s valamely szülő napközben otthon tartózkodott, értelemszerűen sokkal többet hasznosított a napból, ebben az esetben
a részarány elérheti az 50-60 százalékot. Ezért tehát fontos szempont, hogy napközben, amikor termel a napelemes
rendszerünk, mennyi energiát tudunk elhasználni, mert valójában az az ingyenenergia, azzal nincs az áramszolgáltatónak
dolga.  

 

Olvassa el részletes tájékoztatónkat.

Megosztás Facebook-on

Ehhez hasonló bejegyzések

2024-02-12

Hegesztési útmutató: Az elszívós pisztolyok 5 előnye

Ebben a szakami összefoglalóban megismerheti az elszívós pisztolyok öt kiemelt

2024-02-12

Innováció a hegesztéstechnológiában: A KEMPER VacuFil rendszere

Ismerje meg a KEMPER VacuFil rendszerét, amely forradalmi lépést jelent

2023-11-14

VacuFil: A KEMPER korszakalkotó új megoldása

A KEMPER az új VacuFil termékcsaláddal egy egyedülálló ipar 4.0-ás

2023-08-25

A csarnokszellőztető rendszerek méretezése: Mit kell tudni a hegesztő cégeknek a telepítés előtt

A csarnokszellőztető rendszerek méretezése: Mit kell tudni a hegesztő cégeknek

2023-08-14

Takarítson meg energiát, védje dolgozóit!

Az olaj, a gáz és a villamos energia ára rekordszintre

2023-07-12

Egy fontos lépés a munkahelyek nagyobb biztonságáért

Határértékek és azok története Milyen hatással vannak a veszélyes anyagok az

2021-04-14

E-AUTÓ-TÖLTÉS OTTHON, TISZTA ENERGIÁBÓL

Avagy a fosszilis korszak vége, vagy csak egy új trend

2021-04-13

Tüdőrák és hegesztés kapcsolatáról

A Nemzetközi Hegesztési Intézet (International Institute of Welding, IIW) és

2021-04-06

KEMPER ORIGINAL

A narancs a mi színünk. A fémmegmunkálással foglakozók ezt már

2021-01-05

Vírus- és baktériummentes levegő a KEMPER AirCO2NTROL készülékével

Plug and play - Csak állítsa be egyszer és a

2020-04-01

Finom por: a láthatatlan veszélyforrás

Kik kerülhetnek kapcsolatba az ultrafinom porral? A finom por, pontosabban az

2019-09-02

Beszámoló a C-VIII-as bizottság munkájáról a 2019. évi 72. IIW közgyűlésen

A C-VIII-as bizottság (Egészség, Biztonság és Környezet), üléseit az új

2019-08-28

Vágógép és vágóasztal

  Egy korszerű termikus vágógép feladata – típustól függetlenül – a

2019-08-05

KEMPER Connect Portal

Az elszívórendszerek képessé válnak az Ipar 4.0-ra a szűrőberendezésben lévő

2019-07-23

KEMPER energia- és költségmegtakarítás

Milyen energia- és költségmegtakarításokkal jár egy olyan elszívóberendezés, amely rendelkezik

2019-07-15

LOSMA Darwin termékcsalád: Lépést tart az igényekkel

A Losma az egyetlen vállalat, amely olajködszűrési feladatokhoz különálló, különböző

2019-06-27

KEMPER AirWatch - Gyártócsarnokok levegőfelügyelete

  A KEMPER AirWatch állandó és részletes képet ad a gyártócsarnokok

2019-06-26

11 szempont KEMPER központi elszívó- és szűrőrendszerek tervezéséhez

Nagy mennyiségű hegesztési füst és csiszolási por keletkezik a gyártás

2019-05-29

Losma szűrők a Nikon ’Focus’-ában

A Nikon Optical világszerte elismert piacvezető a szemüveglencsék technológiájának a

2019-04-10

A hegesztés egészségügyi hatásai – tények, kutatások, célok

Kővágó Csaba PhD Állatorvostudományi Egyetem, Gyógyszertani és Méregtani Tanszék, Budapest KL-SYSTEM

2019-03-14

Tiszta levegő a munkahelyeken KEMPER okostoronnyal

A munkáltatók felismerték, hogy a levegőben lévő szennyeződések súlyos betegségeket

2019-06-26

KEMPER csarnokszellőztető rendszerek: a pontszerű elszívás kiegészítésén túlmutató megoldás

    Ha a hegesztésnél a pontszerű elszívás nem kivitelezhető, és az

Szóljon hozzá a bejegyzéshez


Nincs hozzászólás...

Vissza a nyitóoldalra